._.

'a szív szalutál, már nincs benne élet..

Nem állok készen egy új kapcsolatra. Nem vagyok túl a közelmúltban ért csalódásokon. Nem Nem Nem.
neharagudjkérlek..

'és a szívünkben furcsa dallam, töri a szívet össze halkan..

Újra és újra történik valami ami felidézi a múltat. Nem tudom lezárni, pont ezek miatt.. Mikor végre minden jó, nem gondolok rá ; felbukkan és összezavar mindent újra és újra. Tudja jól az érzéseim és az elhatározásaim is. Mégis újra és újra, az őrült körforgás.. De miért kell így lennie? Bár nem tudja, hogy minden nap újra meg újra meghallgatom azokat a zenéket amik rá emlékeztetnek, hogy megnézem újra a képeket és semmit.. de talán jobb is ,hogy nem tudja.. neki se lenne könnyebb tőle..

'aha.

Nekem az eszem és a szívem már beszélőviszonyban sincs...

'én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem..

Azt hiszem belé szerettem. Az érzés magában tetszik hiába tudom, hogy a vége ugyanaz mint a többinek. De látom rajta, hogy meg akar változtatni; tényleg ennyire szörnyű lennék? Annyira szörnyű, hogy így már nem is lehet szeretni? Ez rosszul esik. Tudom, hogy vannak hibáim mint akárki másnak, talán kicsit több is, de SOHA nem szeretném, hogy valaki csak úgy szeressen majd, hogy közben megakar változtatni.. :|

'unbreakable

-Nem akarok megint sebezhető lenni.- mondta, s közben érezte, hogy ez bizony elkerülhetetlen. - Félek, hogy ő sem más, hogy ő is csak porrá zúzza majd a szívemet. Nem! Nem akarom ezt, de közben olyan jó, mintha szeretne. Kedves hozzám, meghallgat, együtt érez, lenyugtat.. Mint egy lelki társ, vagy egy jó barát. Aggódik értem, érzem a szeretetét. Furcsa.. Megfogadtam, hogy többé nem leszek sebezhető, nem engedem, hogy bántsanak és most mégis itt vagyok; megint sebezhető és kiszolgáltatott, alá rendelve érzem magam egy érzelemnek. Nem tetszik már annyira mint régen.
 -Tudod, az emberek újra és újra elhatározzák ugyanazt mint te évezredek óta minden véget ért kapcsolatuk után. És tudod az ember újra és újra beleesik a csapdába. De ez nem baj, így kell lennie. Talán a könnytől áztatott párnák és az átsírt éjszakák tudják, hogy a sokat hallatott 'soha többé nem leszek szerelmes.. ígérem! ' ígéretek, mindörökké a be nem tartott.. be nem tartható ígéretek közé vannak ítélve. Lássuk be, igazából senki sem tud érzelmek nélkül játszani, és minden kapcsolatnak szomorú a vége. Nem tudunk mit tenni, de talán ez nem is akkora nagy baj, legalább izgalmas az élet. Nézz rám; magányos vagyok; kétségbe esetten kutatok valaki után aki szeret. Most pedig nézz magadra, ezüst tálcán kínálkozik a lehetőség, hogy szeress és viszont szeressenek és te félsz a könnyeidtől? Bolond vagy, kimondom. Te tétovázol, más pedig ordítva csapna le a lehetőségre. Fiatal vagy, túl fiatal ahhoz, hogy gondolkodnod kelljen. Nem kell félni belevágni ezer meg ezer hasonló eset lesz még életed során, nem torpanhatsz meg az elsőnél. Egyszer majd talán mosolyogva gondolsz vissza rám, az őszülő magányos nőre a szomszéd utcából, aki magányosan élt, és mégis mindig mosollyal az arcán kelt, és feküdt . Aki rávilágított a dolgok szebb oldalára, megtanított optimistán élni, és látni a világot.- elmosolyodott, majd egy legördülő könnycseppel az arcán folytatta:- Tudod én mindig itt leszek neked. Hozzám eljöhetsz éjjel, nappal és ha már nem leszek itt, csak rám kell gondolnod; és tudni fogod mit kell tenned.

'don't look down.

Hihetetlen, hogy a rossz kedv, csak úgy mint a csuklás ragadós tud lenni. Egyik percben felhőtlen boldogság, de a másikban már az ember orra súrolja a padlót. Igazából nincsen különösebb okom a rosszkedvre, csak rossz érzés, hogy mindig próbálok filozofálni , noha nem az én asztalom a filozófia, és épp pont az Ő bajára nem jutott eszembe semmi orvosság, pont az övére. Ez elszomorít.

'egyszer kell

Sok mindent megtanulunk. Azt, hogy ahogy öregszünk elveszítünk olyan dolgokat, amiket sajnálunk. Például: a tejfogainkat, amelyek idővel helyet adnak a vasfogainknak. De ennél fontosabb dolgok is elvesznek : a barátok. És csak reménykedhetünk, hogy a hamis barátok vesznek el, akikről kiderült, hogy nem igaziak. Ha szerencsénk van, az igazi barátaink megmaradnak, azok akik mindig is mellettünk álltak, pedig nem hittük. Az ilyen barátok értékesebbek minden dolognál az életben.

Petra♥

'ezek vagyunk

…és a kislány leült a homokozóba.

Nagyapja a homokozó melletti padon rágyújtott pipájára, majd kihajtotta a sárgás színű újságot, és olvasgatni kezdte.Soha nem volt probléma a kislánnyal, mindig szépen csendben eljátszott magában.Fiatalkora ellenére szülei és nagyszülei felfedezték,hogy már most, mindössze 4 évesen elég fejlett intelligenciával rendelkezik, és hogy élete ennek fejében közel sem lesz olyan egyszerű és lendületes, mint azt bárki hinné.A kislány szép lassan „ megsütötte „ a homokból készült finomságokat, nagyapja elégedetten mosolygott, mikor odavitte elé, hogy lakmározzon belőlük.Amikor a kislány visszatért, hogy jelenlegi menüjét méginkább felülmúlja, észrevette,hogy egy aprócska hangya mászik el a homokozólapát mellett, csápjai között egy szép fűszállal.A kislány mit se vett belőle komolyan, helyette csendben figyelte, ahogy a dolgos hangya elhalad mellette és a homokozólapát mellett.A kislány szép csendben utánakúszott, nem zavarta meg a dolgos hangyát a munkájában.Nagy nehezen elérkezett mind a kettő a hangyabójhoz.A kishangya bement a hozzá legközelebb eső lyukba, majd felváltotta őt egy másik.A kislány lassan figyelte az eseményeket, a ki-és bejáró hangyákat,az életet…egyszóval mindent.Több perc is beletelt, míg a kislány megfogott egy kavicsot, és hozzávágta a birodalomhoz.Látta,ahogy eluralkodik a káosz a hangyák között.Szinte hallotta a jajveszékelést,a sírást és mindent,amit hallani akart.Szép lassan felfogta, hogy ezeknek az apró teremtményeknek ő maga a hatalmas, az óriás, valószínűleg ő Isten.A kislány fentről irányította az eseményeket, és úgy bánt a temérdek hangyával,ahogy a Mindenható bánik az emberiséggel.

Téged elkerítelek a családodtól… -és a homokból egy teljesen eltérő utat csinált a hangyának. Téged száműzlek… - és elhajította messzire. Téged most eltiporlak…- azzal a lendülettel összenyomott egyet. Téged megmentelek,mert szerencsésen küzdöttél… - azzal zsebre vágta. Titeket pedig természeti katasztrófa sújtson… - és a homokkal teli vödröt rászórta a birodalomra.

Elcsendesedett minden.A birodalmat homok fedte, alóla fel-feltűnt néhány meggyötört, magányos,otthontalan hangya.

A kislány elégedetten tapasztalta,hogy ő irányította az eseményeket, fentről nézte végig, az ő kezében volt az összes hangya sorsa.Nagyapja szólt. Hát máris menni kell? Mintha csak az előbb jöttek volna ki, ilyen hamar elment az idő? …még egyszer visszapillantott a lerombolt birodalomra. Ma, mikorra már a kislány felnőtté vált, felfogta, mit tett. Egy bonyolult ,mégis boldog társadalom életét tette tönkre akkor, gyermekként.Ha még visszamegy néhanapján a játszótérre, eszébe jut az eddigi élete. Hogy boldogan, kiegyensúlyozottan élt akkor, négy évesen. Aztán rádöbben,hogy rövid élete során ő is hagyává változott. Tőle is elvettéki a szeretteit, őt is száműzték azok,akikkel jóban rosszban együtt volt.Őt is eltiporták már nem egyszer….és őt is mentették már meg,mert küzdött a céljáért.Mik vagyunk mi, emberek? Fentről irányíthatjuk egy apró,bonyolult összetételű,mégis látszólag boldog társadalom életét, és egy pillanat alatt tönkretehetjük azt?Nem fogunk sírni utána, nem fogjuk megbánni,hiszen gyermeki mivoltunk ezt a részt kitörli az emlékezetünkből.Csak akkor jövünk rá,mit tettünk…amikor mi kerülünk azoknak a szerepébe, akiket anno gyermekként elpusztítottunk. …és akkor tudni fogjuk,hogy ők nem tehettek semmiről,mégis talán számon kérték hogymiért?…csakhogy mi is úgy érezzük,hogy nem tettünk semmit,mégis tönkretettek minket.Ha számonkérünk,akkor pedig megszólal az emberi büszkeségünk.Ezek vagyunk mi, emberek.